Magamról
Szuromi Veronika vagyok, okleveles sminkes. Tanulmányaimat a Mask Kft. smink és
maszkmester oktató ügynökség sminkmesterképző tanfolyamán végeztem, mestereim Kristóf
Ilus és Homa Andrea voltak. Már gyerekkorom óta rajzolok és minden vágyam az volt, hogy
egy olyan kreatív szakmát találjak, ahol rajzolhatok. Azt hiszem a sminkeléssel, maszkolással
megtaláltam azt a területet, ahol megvalósíthatom önmagam, és boldog vagyok, mert azzal
foglalkozom, amit a legjobban szeretek.
Véleményem szerint a szépség relatív, és mindenkiben van valami egyedi és gyönyörű. Nekünk sminkeseknek pedig az egyik feladatunk, hogy ezt a szépséget felfedezzük és kiemeljük.
